A légierő újabb mentesítést végzett, 68 utassal szálltak fel

2026.03.08 - 15:38

Forrás: Facebook/Szalay-Bobrovniczky Kristóf

 

A Magyar Honvédség újabb kimenekítés során Egyiptomból szállított haza 68 embert. A tárca közlése alapján a térségi biztonsági helyzet miatt további repülések indítására is felkészültek.

 

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter közlése szerint a Magyar Honvédség újabb sikeres mentesítést hajtott végre a Közel-Kelet térségében: az „Operation Sand Rose” fedőnevű művelet során a magyar légierő 68 magyar és más nemzetiségű embert hozott ki Egyiptomból. A tárcavezető a közösségi oldalán közzétett videóban azt mondta, a térségben zajló fegyveres konfliktus és a rakétaveszély közvetlenül érinti az ott élők, illetve a turistaként vagy más célból oda utazók mindennapjait, ezért a magyar állam feladatának tartja a bajba jutott honfitársak segítését.

 

 

A miniszter hangsúlyozta: a mentesítő járatok szervezésében a Külgazdasági és Külügyminisztérium is részt vesz, a kiutazók között pedig – a magyarok mellett – szövetséges államok állampolgárai is helyet kaphatnak, amennyiben a koordináció ezt lehetővé teszi. Szalay-Bobrovniczky Kristóf megköszönte a Magyar Légierő szolgálatát és a diplomáciai háttérmunkát végző kollégák támogatását.

 

Közösségi oldalán Szijjártó Péter külügyminiszter is jelezte, hogy folyamatosan jönnek haza a Közel-Keleten rekedt magyar állapolgárok. 

 

 

A honvédelmi miniszter jelezte: a következő időszakban Szaúd-Arábiából, illetve szükség szerint más helyszínekről is indulhatnak hasonló mentesítő repülések. A tárca szerint a Magyar Honvédség és a Magyar Légierő készen áll a további feladatokra. A bejelentést a miniszter azzal zárta: „A békéhez erő kell, folytatjuk a munkát!”

Hirdetés

 

Hajrá Magyarország Hajrá Magyarok Kft.