Vádat emelt az ügyészség 1,5 milliárdos áfacsalás ügyében

2025.10.14 - 12:36

Forrás: Facebook/Nemzeti Adó- és Vámhivatal

 

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy négytagú hálózat tagjai ellen, akik a gyanú szerint fiktív számlákkal segítették cégek adóelkerülését. A hatóságok szerint 2013 és 2020 között 22 vállalkozás bevonásával több mint 1,5 milliárd forintos kár érte a költségvetést, az ügyben a Kecskeméti Törvényszék dönt.

 

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy budapesti, négytagú bűnszervezet tagjai ellen, akik a gyanú szerint éveken át fiktív számlákkal segítették vállalkozások áfafizetésének elkerülését – közölte kedden az MTI-vel a főügyészség sajtószóvivője.

 

A vádirat szerint az elsőrendű vádlott 2013 és 2020 között „számlagyárat” működtetett. A csoport 22, valós tevékenységet nem folytató cég bevonásával számlázási láncokat épített, és informatikai szolgáltatásokról, valamint építőipari szakmunkákról állított ki valótlan tartalmú számlákat. A strómanok nevén futó társaságok mögött tényleges gazdasági teljesítés nem volt, a pénzmozgások is csak látszólag történtek meg.

Hirdetés

 

 

A megrendelő cégekhez a pénz a láncolaton „visszafutott”, miután a bűnszervezet irányítója levonta a fiktív számlák ellenértékeként a bruttó összeg 6–8 százalékát. A lebukás elkerülésére a szereplő cégeket folyamatosan cserélték, „fantomizálták”, a számlaláncokat egyre bonyolultabbá tették, és titkos üzenetküldő alkalmazáson tartották a kapcsolatot.

 

A fiktív számlákat felhasználó 14 vállalkozás több mint 1,5 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott a költségvetésnek; ebből 587 millió forint az eljárás során megtérült. A számlagyárat működtető férfiakat különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalással, vesztegetéssel és hamis magánokirat felhasználásával vádolják.

 

A fiktív számlákat felhasználó cégvezetők felelőssége az okozott kár mértékéhez igazodik. Az ügyészség a haszonhúzó vállalkozásokkal és a bűnszervezet tagjaival szemben vagyonelkobzást is indítványozott. Az ügyben a Kecskeméti Törvényszék dönt.

Hajrá Magyarország Hajrá Magyarok Kft.