Új választást tartanak Tiszaburán a visszaélések miatt
2025.10.14 - 08:59
Forrás: Janos Kummer/Getty Images
Megismétlik a tiszaburai időközi önkormányzati választást, miután kiderült, hogy a jelöltek többsége csak névleg indult. A helyi bizottság végül helyt adott a kifogásnak, így november 2-án ismét szavazhatnak a település lakói.
Az október 5-i választáson Tiszaburán három polgármesterjelölt és hatvanhat képviselőjelölt indult a hat önkormányzati mandátumért. A voksolás győztese Vavrik Géza és csapata lett, ám a történet nem zárult le ennyivel. A Szabad Európa értesülései szerint a majdnem hetven induló közül legalább ötven úgynevezett „kamujelölt” volt, akiket nem valódi választási szándékkal, hanem a győztes szervezet érdekeinek kiszolgálására indítottak el. A cél az volt, hogy a szavazókörökbe delegált képviselőik a szervezet javára dolgozzanak.
A lap szerint a választás körül több gyanús eset is történt. Volt, aki egy család házát fizette ki, hogy elkerüljék a végrehajtást, mások személyi okmányokat és lakcímkártyákat vásároltak meg, hogy a szavazás napjáig náluk maradjanak.
A település helyettes jegyzője, Pénzes Tímea a választások előtt a Nemzeti Választási Irodához (NVI) fordult segítségért, azonban érdemi támogatást nem kapott. Az NVI álláspontja szerint a választás lebonyolításához biztosították az eszközöket és a szükséges oktatást, ám a helyszíni felügyeletre nem küldtek plusz munkatársakat.
Fellebbezés után döntöttek az új voksolásról
A választás után három nappal, október 8-án Fekete Zsigmond, a Cikösz polgármesterjelöltjének jogi képviselője kifogást nyújtott be, amelyet a helyi bizottság először elutasított. A döntést azonban megtámadták, és a másodfokú eljárás során a testület már helyt adott a panaszoknak. A helyszínen készült felvételeket átadták a rendőrségnek, és elrendelték az időközi választás megismétlését november 2-án.
Magyarföldön is megismételték a választást
Nemcsak Tiszaburán, hanem a zalai Magyarföldön is újra kellett szavazni. Ott október 12-én tartották meg a megismételt polgármester-választást, miután a szeptember 7-én lebonyolított voksolást a Zala Vármegyei Területi Választási Bizottság érvénytelennek nyilvánította tömeges betelepülések miatt.
A rendőrség ugyanakkor nem indított eljárást, mivel a bejelentéseket bűncselekmény hiányában elutasították. Az ismételt választáson három független jelölt – Farkas Gábor, Gyöngy Ramóna és Szabó Erzsébet – mérte össze erejét, miután a negyedik induló, Tóth Zoltán visszalépett.
A jogszabályok szerint csak azok szavazhattak, akik az első, szeptemberi voksoláskor is szerepeltek a 66 főt tartalmazó névjegyzékben. Az új választás győztese Farkas Gábor lett, aki 26 szavazattal nyerte el a polgármesteri tisztséget.
Hirdetés
