Két új borvidéken is felbukkant a szőlő aranyszínű sárgaság

2025.10.06 - 20:11

Forrás: Facebook/Nyúl község

 

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal újabb borvidékeken azonosította a szőlő aranyszínű sárgaságát. A betegség már 17 hazai borvidéket érint, köztük Balatonfüredet és Egert is. A hatóság szakemberei megkezdték a védekezést, és ismét a megelőzés fontosságára figyelmeztetnek.

 

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laborvizsgálatai szerint a szőlő aranyszínű sárgaság betegsége a Balatonfüred–Csopaki és az Egri borvidéken is megjelent. A kórokozó ezzel már 22 hazai borvidék közül 17-et érint – közölte a hivatal hétfőn az MTI-vel.

 

A Nébih tájékoztatása szerint a kormányhivatalok szakemberei mindkét területen megkezdték a szükséges növényegészségügyi intézkedéseket. Az érintett ültetvények körül egy kilométeres körben valamennyi tőkét átvizsgálnak, a fertőzött részeken pedig megsemmisítik a tüneteket mutató növényeket. Az ilyen területekről tilos szőlő szaporítóanyagot szállítani vagy forgalmazni. A fertőzött zóna körül három kilométeres védősávot jelölnek ki, ahol fokozott felderítés és kötelező védekezés lép életbe.

 

A hivatal ismét hangsúlyozta a megelőzés fontosságát. A betegség terjedése csak egészséges, ellenőrzött szaporítóanyag használatával és az amerikai szőlőkabóca elleni rendszeres védekezéssel előzhető meg. A Nébih arra is figyelmeztetett, hogy a fertőzés gyanúját azonnal jelenteni kell a vármegyei kormányhivatal növényegészségügyi felügyelőjének, valamint a hivatalnak.

 

Hirdetés

 

Hajrá Magyarország Hajrá Magyarok Kft.