Dobrev: nem politikai munkájáról, hanem magánéletéről írnak
2025.09.16 - 19:19
Forrás: Facebook/Dobrev Klára
A Demokratikus Koalíció elnöke közösségi oldalán reagált a róla szóló írásra. Dobrev Klára szerint a cikk nem a munkásságát értékeli, hanem személyes életét támadja.
Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke közösségi oldalán reagált a Direkt36 kedden megjelent cikkére, amely Gyurcsány Ferenc politikai pályafutásának lezárását és annak körülményeit mutatta be. A beszámoló kitért arra is, hogy a volt miniszterelnöknek 2011 óta viszonya volt pártja egyik munkatársával, valamint részletesen tárgyalta a Gyurcsány–Dobrev házaspár kapcsolatának megromlását.
A cikk szerint a felek 2024 őszén külön költöztek, majd a házasság megmentésére tett kísérletük nem járt sikerrel. Idén februárban közösen döntöttek a válás mellett.
Dobrev Klára bejegyzésében azt írta, hogy a megjelent cikk miatt olyan beszélgetést kell lefolytatnia tízéves fiával, amely „normális esetben nem rá tartozott volna”. Úgy fogalmazott, nem a munkájáról vagy politikai döntéseiről született írás, hanem személyes életének legmélyebb részleteit hozták nyilvánosságra.
„Amikor már nem tudnak egy nőt a teljesítménye alapján támadni, akkor húzzák elő a frizuráját, a kilóit, az öltözködését és a magánéletét. És nem csak a politikában. Biztos vagyok benne, hogy sokunk megtapasztalta már ezt az életében. Igazam van?” – idézte bejegyzésében a politikus.
Szerinte most is hasonló helyzetbe került, és úgy érzi, méltóságát próbálják célba venni. Hozzátette: „Soha, senki bizalmát nem árultam el. Bátran állok a gyerekeim, a családom és a közösségem elé, mert nincs mit rejtegetnem.”
Dobrev hangsúlyozta, büszkeségét és erejét nem tudják elvenni tőle, mert mind a magánéletben, mind a politikában tisztességes maradt. Zárásként jelezte: nem adja fel, és úgy véli, amit most vele tesznek, azt sok nőnek át kell élnie a mindennapokban.
Hirdetés
