Nem követtek el bűncselekményt a Greenpeace aktivisták
2025.09.10 - 16:16
Forrás: Facebook/Greenpeace Magyarország
Évekig tartó jogi vita zárult le Győrben, ahol természetvédők és ismert művészek ültek a vádlottak padján. A bíróság végül felmentette őket.
A Győri Ítélőtábla harmadfokon, jogerősen is felmentette Udvaros Dorottya színművészt és a Greenpeace aktivistáit, akik még 2021-ben eltávolították a védőhálót egy, a Fertő tónál lebontásra ítélt cölöpház aljáról – közölte a szervezet.
Az akció célja az volt, hogy az Afrikából visszatérő füsti fecskék zavartalanul használhassák korábbi fészkeiket, és költhessenek a ház alatt. A beruházó viszont nem támogatta ezt, mivel a védett madarak megtelepedése hosszabb időre megakadályozta volna az épület bontását. Az ügyészség szerint a háló eltávolításával 102 800 forintos kárt okoztak, ezért a Soproni Járásbíróság 2023 őszén 12 vádlott közül 11-et – köztük a Kossuth-díjas művészt – bűnösnek talált, és megrovásban részesített.
Hirdetés
Másodfokon azonban a bíróság felmentette az érintetteket, és indoklásában kimondta: a megrongált háló értéke még a helyreállítás költségeivel együtt is csupán két fecsketojásnak felel meg.
A mostani, harmadfokú ítélet e döntést hagyta helyben. A Győri Ítélőtábla határozata szerint az aktivisták nem követtek el bűncselekményt, magatartásuk nem veszélyes a társadalomra, és a természeti értékek közös kincseink, amelyek védelme fontosabb, mint a fecskeháló épsége. Ezzel lezárult a négy éve húzódó per.
