Tavalyi áron a sör a Szent István-napi ünnepségeken
2025.08.07 - 15:47
Forrás: Graeme Robertson/Getty Images
Az idei Szent István-napi állami rendezvényeken a csapolt Borsodi sör ára nem emelkedik, az érdeklődők a tavalyihoz hasonlóan idén is 380 forintért vásárolhatnak egy korsóval – derült ki a Magyar Távirati Irodához eljuttatott közleményből.
Az állami programsorozat augusztus 16. és 21. között zajlik majd országszerte, ahol a látogatók a SZIN Bisztrók kínálatában kifejezetten kedvező árú ételeket és italokat találnak. A szervezők tájékoztatása szerint egy dobozos Borsodi 430 forintba, egy deciliter bor 260 forintba, 4 centiliter pálinka pedig 850 forintba kerül majd. Az üdítőitalok és víz ára sem változik jelentősen: egy palack ásványvíz 250, egy dobozos kóla 420 forintért lesz elérhető. A palackos és dobozos termékek ára már tartalmazza a visszaváltási díjat is. A klasszikus sós péksütemények, mint a bécsi perec vagy a sajtos pogácsa, szintén kedvező áron lesznek kaphatók, előbbi 356, utóbbi 275 forintért.
Hirdetés
A programok részeként augusztus 18. és 20. között rendezik meg a Csárdafesztivált a Vörösmarty téren, ahol hagyományos magyar ételekkel, népzenével és különféle színpadi programokkal várják a látogatókat. A szervezők kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy az ételallergiában érintettek és a speciális étrendet követők is találnak megfelelő ételeket. A glutén- és laktózmentes, illetve vegetáriánus fogásokról a vendéglátóegységek munkatársai adnak tájékoztatást.
Az eseménysorozat lebonyolítására várhatóan mintegy 14,5 milliárd forintot fordítanak. A rendezvényszervezési és kommunikációs feladatokat ezúttal is Balásy Gyula cége kapta meg a Nemzeti Kommunikációs Hivatal megbízásából, amelynek vezetője Rogán Antal. A szervezők közleményében hangsúlyozták, hogy a programok látogatása idén is ingyenes lesz.
